Szombaton kiköszörültem a csorbát, erasmusos szervezéssel meglátogattuk Gibraltárt. A szervezők tájékoztató leveléből kimaradt azaz az info, hogy mindenki hozzon legalább személyi igazolványt, úgyhogy akadt pár ember, köztük három angol, akiket végsősoron nem engedtek be saját hazájukba... Mikor megérkeztünk, kicsit meglepődtünk, mikor a szervezők bejelentették este háromnegyed hétkor találkozó a buszoknál... úgylátszik csak a buszútra futotta...
A város alapjában véve egy főútból áll tele üzletekkel, többek közt alkoholt és cigarettát vámmentesen áruló üzletekből. Minden angolul van, az emberek két nyelven beszélnek, viszont jobbra tartanak. Az utcán fél órát járkálva, úgy éreztük eleget láttunk, ittunk egy kávét, majd összedobtunk egy idegenvezetőre, aki a minibuszával felvitt minket a Gibraltár stratégiai jelentőségét adó Upper Rock-ra. Másik jelentőssége az afrikához való szoros közelsége, ami miatt anglia igényt tart a területre. az idegenvezetőnk szerint ez a gibraltariánusok számára is megfelelő "...It is good to know the english crown behind our back, watching over us..."  Első állomásunk Európát és Afrikát szimbolizáló két pillérből és közte egy földgömbből álló emlékmű volt. A mitológia szerint, herkules két kezével választotta szét a 2 kontinenst Gibraltár mentén. Az idegenvezetés során még 3 helyen álltunk meg, betekintettünk a hegy gyomrában levő barlangrendszerbe. A barlang lényegesen nagyobb, mint amit a turisták bejárhatnak, többek, közt a hegy gomrában van egy tó, azonban azt féltve őrzik, mint háború, ínség idején, felhasználható esszenciális édesvízkészletet. A hegybe továbbá katonai célokra alagutakat vájtak a tizennyolcadik század idején, amelyek ágyúállásokhoz vezetnek. A felszínen további a második világháborúban felállított ágyúkat láthatunk, melyeket azonban sohasem kellett használni. Gibraltár másik látványosságai, az arab fennhatóság alatt odakerült, mára magasan szocializált tolvajmajmok. A hegyen felfelé haladva időnként felbukkannak, óvatlan német barátunk kezéből egy szempillantás alatt eltűnt a carrefourkeksz. A majom nem mászott messze csak épp annyira, hogy mindenki lássa, ahogy egyenként elmajszolja a kekszet. Mindent összevetve Girbaltárra bőven elég egy nap, láttuk szép volt, elég volt...

Az elmúlt pár nap új környezeti tényezője az elenamentes légkör. Nagyobb falatokat harapunk a kenyérből, a lakásunk élettelen feszültséggel teli légköre megtelt boldogsággal erasmus emberekkel, meg az általunk lehelt alkoholgőzzel. A Nagy Kiabálás után elena, mint írtam, sírva menekült Manuelhez. Lényeges tudni még, hogy a tévénk egyetlen igazi használója Ben, többször kérte Manuelt, hogy tegyünk valamit, cseréljük ki, javítsuk meg. Először is Manuel szerint a magas páratartalom miatt beázott a készülék ezért próbáljuk meg hajszárítóval megjavítani... Nem próbáltuk... Azonban a veszekedés ezen problémánkat is megoldotta mivel másnap Manuel egy LCD tévével lepett meg bennünket, tegnap pedig felinstallált egy új konyhaszekrényt a régi helyett, hogy elenának legyen benne hely, ugyanis a hűtő 5 rekeszéből 3-at ő használ, az eddigi szekrények polcaiból kb. mindet, egy szál rizses dobozomnak alig akadt benne hely... Távollétében azonban, elena fridzsider polcait szorgosan hűlő sörös dobozok töltik ki... Szóval a boldogság még 3 napig tart, Manuel buzgón óvni látszik mindhárom albérlőjét, mi meg Bennel titkon reméljük, hogy elena gépe sosem érkezik meg velencéből...