piloencadiz

A bika futás alatt már éreztem, hogy hamar itt a vég de azért még az utolsó hetek a megszokott elégedett hangulatban teltek, még a gyakorlati hangulat is jóra fordult, gyakorolhattuk a sebvarrást, míg végül utolsó héten egy anesztes fickó haverjának szívességből megoperáltuk a lágyéksérvét és össze is vartam első műtéti sebem. Szerencsére azt már sosem tudom meg valaha elfertőződött-e, szétnyílt-e a seb szóval nekem jó emlék marad. Összeségében azt mondhatom a gyakorlatok jól sikerültek tanultam is legalább annyit, mint itthon tettem volna de főleg a meleg kórházi légkör, a jófej tanítani vágyó orvosok, és a délutáni operációk amikre bemosakodhattam, maradnak  emlékezetesek. Nem félreértendő ott is voltak faszfej orvosok lásd el Jefét, de azért mégis az önigazolási kényszer meg a paraszolvencia hiánya miatt, azt vonhatom le konklúzióként; lehet így is.

Justinnal grill partit szerveztünk április utolsó hetének valamelyik napján. A helyszín Justin házának tetőterasza lett, ami éppen megfelelt a grillhez. A kínaiban beszerzett egyszer használatos sütőkön egy nappal előre bepácolt mézesmustáros csirkemellet, paprikás csirkeszárnyat valami észt pácolt saslik meg egyéb lahmacun és betekert állatságok készültek. Jól sikerült a buli a lényeg, másnap a kórházban viszont nagyon kellett küzdenem az állva elalvás ellen a műtőben.

Ápr. 22-én flamenco volt a La Perla de Cadizban. Több Pena de Flamenca is található a városban, ahol heti rendszerességgel autentikus hagyományos flamenco rendezvényeknek adnak otthont. A Karnevál előtt és alatt a helyek szüneteltek mert ilyenkor mindenki az utcazenére készül. Azóta kétszer voltam flamencot nézni egyszer Lukasszal még egy hónapja kb. A helyszín egy órási terem, magasan emelt színpaddal szemben semmi állótér mindenütt székek és előre lefoglalt asztalok. Ittunk egy sört aztán kezdődött is az éneklés. Valami nemzeti dalverseny részeként rendeztek meg egy elődöntőt a La Perlaban. Összesen 4 énekest hallottunk ketten kettőt is énekeltek a dalok max 10 percig tartottak és még 15 perc szünet is volt fél óra után. A Bussynál töltött filmnézős órák meghozták eredményüket, nem ért váratlanul az ének, inkább örültem, hogy élőben hallhatom. Lényegében a dalok mélyen vallásosak, lassú, melankólikus hangvételűek, dinamikusak. A nyomasztóan elnyújtott, torokból, gargalizálva énekelt dalsorok az igazi kuriózumok a flamenco énekekben, mely Carlos Saura Flamenco című filmjében is hallható mikor az ezeréves barázdákba szedett arcú, foghíjas dél-amerikai sámáncsóka kiül, hogy énekeljen egy dalt Szent Máriához. Lukas szemeiből a dalok könnyeket facsartak a röhögéstől. Mikor hirtelen végetértek a dalsorok, a tapasózó koros, jártas közönség gospel jelleggel rövid, felkiáltószócskákat kiabált be mint, Hey!, meg Amen! meg olé! Egyszerre feszengtünk, röhögtünk, meg ámultunk.Ajánlom mindenkinek az élményt. Aztán meg egyszer szerencsém volt a La Perlaban ápr. 22-én pénteken, egy igazi instrumentális, éneklős, táncolós flamenco koncertet láttunk. Az nagyon király volt, gargalizálás is volt meg piros magassarkú cipőben táncoló öltönyös forma, az egy gond, hogy egyszer sem vittem fényképezőgépen, ezért nem lesznek képek, de itt egy link a helyhez: www.laperladecadiz.es. 

Utolsó hét hétfőn még Justinnal ellátogattunk Sevillába, közel is volt meg jó idő is volt Andalúzia fővárosát pedig nem lehet kihagyni. Képek.

Ezekután már nem volt sok hátra, megjött a Nóra, a várost egyedül megnézte míg én befejezte a gyakorlatom. Aztán délutánonként, még a tengerparton lebzseltünk amíg lehetett a víz már épp elég meleg, hogy lehessen fürődni. Aztán gyakorlat után meg tengerpart után jókat ettünk.

Az ételekről röviden. Amit egyszer enni kell a paellán, meg a sonkán kívül: Pörkölt bikahús a Cumbres Majoresben, spanyol krumlis omlett avagy Tortilla, chorizo =spanyol kolbász, fokhagymás majonézes garnélarák saláta, tokhal valami sajtos öntettel, salmorejo (=gazpacho tojással meg sonkával), kicsi apró garnélával, hagymával, petrezselyemmel töltött lángoska amiinek a nevére nem emlékszem, meg a rengeteg különböző sokféle tapas... A spanyolok egyik legnagyobb találmánya, hogy ha bemész egy étterembe alapvetően két árkategóriában ehetsz. A jól ismert verzió, hogy leülhetsz egy asztalhoz és ott ehetsz egyet, vagy inkább leülsz a bárhoz ahol ugyanaz az étel, viszont fele annyit fizetsz mindenért. A rendszer látszólag tökéletesen működik, a spanyol normál életritmust is tökéletesen kiszolgálja. Hát igen a mindennapi andalúz élet, reggel kilenctől 3-ig munka 3-tól ötig siesta majd 9-ig még egy kis munka, vasárnap család minden zárva. A normál közösségi élet a bárokban, kocsmákban zajlik, tapas és sör mellett mindennap. Nem lusták csak ráérnek.

Múlt csütörtök-pénteket a lengyeleknél töltöttük a húgommal, majd péntek este nagy búcsúpartit szerveztünk nekem náluk, meg a jól megszokott partihelyeken, jól megszokott egyszerű popzenére. Ritkán tökéletesre sikerült, optimális alkoholszinten jófej emberek közt kifulladásig.  Aztán szombaton még egy kis part, amíg lehetett ki kellett használni, meg rápihenni a szombat esti buszútra. A fájdalmas búcsú után kellemes 8 óra buszűt következett madridig, ahova reggel 7-re érkeztünk, majd délután hatig Nórával körbejártunk mindent amit csak lehetett kívülről, majd míg ő elmerült a Pradoban én chiilleltem egyet a közeli fűves dombon egy utcazenész muzsikájára, hogy milyen király is volt az erasmus.... hasta luego Cai!

Két hete 4-en, 4 napra kocsit béreltünk Justinnal, Lukasszal meg egy német sráccal, Stefannal. Utaztunk rengeteget ide-oda láttunk rengeteg andalúz várost, így a  keresztény-mór katedrálisok helyett a közeli spanyol nemzeti parkok voltak a cél. A kocsibérlés valahogy mindig necces, mint, ahogy Németországban is megszívtuk, mikor azt hittük, hogy kibéreltük azt a Mazda RX8-at 3 napra 100 euroért:D de végül kételyeim ellenére sikerült és végül Justin barátnőjének hitelkártyáját terhelve megkaptuk az autónkat. Egy új Opel Corsa, gazdaságos, 900 ccm-es motorral, süvített velünk. 1200 km volt benne induláskor, ezerrel csillogott még mikor beszálltunk. Hamar éreztük, hogy hiába az 50 lóerő, 4en cuccostul az autópálya legenyhébb dölésére is megzabolázta magát, igazán nyugodtan csak lejtőn lefelé lehetett 5ösbe tenni. Justin vezetett végig..
Mire jó egy 4 napos utazás, összezárva a frissen szerzett, ivás közben egymással poénkodós barátainkkal ha nem a jobb megismerkedésre! Justinról tudtam, hogy valami egyetemi basic műszaki végzettsége is van, sőt a motorokról, mint élete értelmeiről többször órákat beszélt már. Tehát a vezetés (gazdaságos-lendületes) témakörben kétséget kizáróan verhetetlen ismeretekkel bír, melyet első nap szóban bizonyított is nekünk. A  gázt 90%-ig(!) lenyomva az ember lehet üzemanyagot veszít de az égéstérben a levegő lehűl, ezáltal megnő összenyomható térfogat, így az autó ereje turbohatást keltve növelhető. És megint tanultam valami újat.
Mivel a Corsa tényleg elég szarul, ment és habár mondtam a srácoknak, hogy az Opel a német és a Suzuki mellett magyar autó is mégis Stefant tettük vontuk kérdőre, hogy lehet, hogy az országában ilyet is építenek. Innentől fogva a kollektív szellemi szint, meredeken zuhant a nulla felé, ahol miközben a német és holland nemzet közötti intellektuális versenyt figyelhettük Lukasszal alkohol mellett persze, még meleg viccekkel is szórakoztattuk egymást.
Tehát első nap a közelben jártunk sorrendben Bornosban, Zaharában, Grazalemaban majd Arcos de la Fronteraban töltöttük az éjszakát. A Sierra de Cadiz, ami talán a Andalúzia leggyönyörűbb vidéke a talaja ezeknek a falvaknak, melyeket a tavak és völgyek választanak el egymástól. A falvak tipikus fehér házakból állnak az emberek meg birka tejből készítenek híres sajtot. Grazalemába a terv szerint sajttálat rendeltünk volna de a turistabiztos tapasztalat vendéglátóegység behúzott minket a csávába, (ez úgy látszik alkalmanként mindig meg fog történni). Kértünk egy tálat az étlapról ami félig sonka félig sajt összetételt tartalmazott volna pincérünk szerint. Ehelyett kaptunk egy hústálat ami nem lett volna rossz, ha nem sajtot akartunk volna enni. Így hát visszavittem kértem fél hús félsajttálat. (itt követtem el a hibát hiszen kérhettem volna fél-fél kecske és birka sajttálat.) Ehelyett kaptunk egy tálat, amin jamon serrano meg egyféle sajt volt felszolgálva... Azt hittem kemény vagyok, hogy kicseréltetem a tálat de ehelyett így is átverve éreztem magam. A pohár sör után azonban a tűző nap és a természetjárás hamar feledtette a bánatom, hiszen sétálni indultunk az egyik háromnegyed órásnak írt turista úton. Ez végül az autóúttal párhuzamosan attól 20 méterre vezetett 15 percen át.. végül csak beljebb merülhettünk az erdőben.
Természetszeretetünk bizonyítékaként, miután mind a 4-en megosztottuk egymással érzéseinket, a tájról, a hegyekról, meg fákról, még 2 órán át ügyességi játékokkal szórakoztattuk egymást (farönkkel tobozütés, meg ki tudja kővel ledobni a tobozt a fáról)...  A lényeg, hogy senki nem sérült meg.

Este megérkeztünk Arcosba az aznapra tervezett Hostelünkbe, ahova kalandos kisutcákon át érkeztünk meg. A hostelt egy londoni hippi vezette, akinek spanyol akcentusából és a hostel berendezéséből rögtön kiderült, hogy nem arcos-i. A fal tele volt poszterekkel, filmek a 60-70es évekből( Nagyítás, Zabriskie Point, valami Jim Jarmusch film Stranger then Paradise), blues és jazz zenészek képeivel. A hostel a város szívében egy sziklafal telején állt, a poszteres lounge teremről gyönyörű volt a kilátás a környező sierrára. Az ár sem volt túl vészes, főleg mikor hajnali négyig szórakozhattunk, igazi felüdülésként pedig ismeretlen előadóktól kevert nekünk bluest londoni vendéglátónk, akinek 3-4 évente változtatnia kell valamiért, tovább kell állnia, ahol éppen van valahova...

Másnap utunkat portugália irányába vettük, mielőtt azonban a terv szerint Huelva közelében értékelnünk kellett a tengerpartot. Itt a várt kikapcsolódás várt, amit Justin koordinátora is ígért nekünk de ne feledkezzünk meg a tengerpartról jól látható olajfinomítóról és ipari parkról sem. Kikapcsolódásnak tökéletes volt de a fürdést kihagytuk a 20 m-re elhaladó teherhajók miatt. A parton tehát vígan beach balloztunk, (Lukas lábbal), míg Justin aludt a múlt éjszakát kipihenve. Délután megálltunk Tavira mellett Santa Luziában, ahol egy kellemes rövidet sétáltünk a falu halászkikötőjében, majd estére Faroba érkeztünk a tervezett szálláshelyre.

A tulaj és a hostel azonnal isztambuli Jusuf barátunkat idézte. Habár a szobánk nem ázott be 5 cm vastagon, az ágyunkban sem aludtak small boynak keresztelt benga állatok, hamar kiderült, hogy az 5 ágyas helyett 8 ágyas nyitott szobánk lenne. Justin értetlenül kérdezte, hogy lehet ha egyszer lefoglaltuk én már ezzel nem is vesződtem, mondtam inkább egy kedvezőbb árat. A fickó belement de azt mondta beszél erről a bátyjával és adott még ingyen italkuponokat is mindannyiunknak egy bárba, azzal az üzenettel, hogy a bátyja szeretne beszélni velem. Este kellő óvatossággal el is néztünk volna a bárba ha nyitva lett volna... Faro egyébként olyan volt, mint egy lepukkant szellemváros, éjszaka a hostelban szórakoztattuk egymást, ahol csatlakozott hozzánk egy ausztrál és egy dél-afrikai csaj, aki zulu nyelvre oktatott bennünket, illetve egy indiai forma, aki  színtudományt tanult valamely közeli egyetemen. Még életemben nem hallottam róla de baromi érdekesen hangzottak a különböző színspektrumtan, a molekuláris kolorimetria meg a többi tantárgy. A hostel nappali helyiségében kártyáztunk és ittunk, majd egy kigyúrt fiatal ember viharzott el az egyik közeli szobáról a recepció irányába, aminek csak később tulajdonítottunk jelentősséget, mikor a Bátty üvöltve közölte velünk elsőként, hogy túl hangosak vagyunk és fejezzük be vagy azonnal kidob bennünket! Ezután Justinnak utána mentünk, hogy megnyugtassuk én spanyolul ő angolul, aki ezúttal mosolyogva, láthatóan megkönnyebbülten helyeselt, és bevallotta, hogy a felbőszült fickó megijesztette őt azért kiabált így velünk....
Másnap Mértólába utaztunk Portugália déli-részén fekvő nemzeti parkba, ahol szintén szellemvárost találtunk habár kiesebb környezetben. Útközben érdekesnek tűnő stonehengeszerű emlékműre mutató táblát vettünk észre így tettünk egy kis kitérőt. Murván haladtunk a virágokkal borított dombos itt-ott egyedülálló fákkal borított tájon, ami szép de a cadizi sierrákhoz nem mérhető látványt nyújtott. A portugáliai elményeink korántsem nyújtottak a spanyolokhoz mérhető látványt így, faro helyett visszatértünk spanyolországba és utolsó napunk alkalmából Antequerába utaztunk a Torcal nemzeti parkba. Köd, kerek kövek meg birkák egymáson, a hegy tetején a nemzeti park közepén. Nagyon király volt.
A múlt héten Cadizban a Nagy Hetet ünnepelték, az utcán mindennap felvonulás, körbehurcoltak mindenféle óriás vállratehető szent szobrot, melyet rezesbanda kísért. Vasárnap a feltámadás ünnepén itt továbbra is a felvonulások zajlottak, míg mi Justin koordinátorával kocsival visszatértünk a szeretett Sierrába, hogy megnézzük, hogyan futnak a bika elől.
A héten megint sebészet, El Jefével vagyok, aki továbbra is oszt de részben igaza is van.
 

Mikor Peti hazament, majdnem minden este volt valami ki se láttam az alkoholból "ájulás"ig ment a buli, ünnepeltük a hét megfelelő utolsó napját de azért volt hogy csak filmeztünk strandolás után. Két hete hétvégén volt Jerezben a Moto GP ezért szombaton áthajóztunk Puerta de Santa Mariaba Justinnal, a hollanddal, egy német sráccal meg a két észt csajjal, hogy nézzük a felvonuló motorokat. Yeah. Justin nem unta tudott mindent a felvonuló motorokról, mindegyiket ülte már, meg egy ideig folyamatosan mesélte is a dolgokat, a tikkasztó hőségben, másnaposan olcsó rumoskólát szürcsölgetve féljózan állapotban a motorosokat modernkori lovagoknak képzeltem. Mindenki kegyetlen fáradt volt a péntek esti Casa Polaca buli után de azért lehetett volna jobb is. Az észtek Justin kezdeményezésére két hete minden alkalommal velünk jöttek pár napig mint erre a szombatra is ami nálam betette az ajtót. Egyikőjük folyamatos élettelen elégedetlenkedő, csontvázarcú,lehet benne valami nagyon megnyerő, láthatatlan erp, nem tudom miért de Justinnal kavartak is valamit, para mindenesetre. A másik csaj erős férfias kisugárzással, szegény meg nagyon akar, próbálkozik. Legfőképpen, mint ahogy nálam is átugrik egy két kötelező lépést a szocializáció során, nem kínáltan, szó nélkül beleeszik a csipszembe, meg lenyúlja a kis újonnan szerzett kalapom és jófejkedik benne. Baromi idegesítő a csaj, hát ha Justin bírja őket hát legyen de én legközelebb ezekből kimaradok. Megbeszéltük, ha ottvagyok nem jönnek, faszaság. Erről az eseményről amúgy nincsenek fotóim nem vittem gépet, én nem sajnálom elég is ennyi.

A múlt hét inkább a nyugodtabb majd teljesen ráparázós állapotomban telt. Hirtelen elkezdtem feszengeni az eljövendő vizsgáimtól, meg szakdolgozattól meg, hogy meg lesznek e az itteni aláírásaim és tetszeni fog-e otthon Karádi rektor úrnak az angolnyelven költött igazolásom. A múlt héten igazából a kórház is bedurvult egy hetet El Jefe de Medicina Interná-val (Dr. JAGG-el) töltöttem, ragadtam rá mindenhova hétfőn szétnéztünk a fertőző osztályon. El Jefe ellenállhatatlan karizmája még mindig megbénít természetesen ha otthagyott szó nélkül bárhol addig vártam míg vissza nem jött (félóra órás kiesések a hihetetlenül értékes ERASMUS időmből) aztán folytattuk együtt vagy megint eltűnt.
Szóval az osztály. Hát egy fertőző beteg nem fekszik ott de mindegy, gondoltam is, hogy fogok én így rezidensnek elmenni ha még nem láttam elég fertőző beteget?!! Ez több az aggodalmaim közül, amit nyilván senki le se szar... Mindegy kedd szerda durva napok voltak, El Jefével fertőző betegekkel konzultáltunk. Kedden a külsős konzultációkat vezettük, ami elég érdekes volt mert nem sok HIV fertőzött beteget láttam még, itt meg kvázi mindenki HIV és Hepatitis C-s volt. Nyugi, volt rajtam kesztyű mindig, és vér sem fröccsent a szemembe.
Akkor is a sztereotípia szerint gondolkodván mikor azért elméletben tanultam a betegségről, legyengült, mindenféle fertőzéssel vert, cachexiás (borzasztó vékony) drogaddikt, vagy meleg embert látok majd. Ehelyett egy két beteg esetén meglepetésben volt részem. 25 éve HIV-es valaha droghasználó férfi, aki rendesen szedi a gyógyszereit habár nem képes nehéz munkát végezni, irodában munkázik, felesége van normális életet él az analitika szerint 1000 CD4+ sejtje van, a víruskópiák száma a vérében nem mérhető tehát tök zsír az immunrendszere. Azért láttam nagyon elhanyagolt formát is aki már az elején feladta. Szóval nagyon tanulságos volt. Szerdán egy faszival együtt vártunk a dokira majd megszólított persze a rekedt-reggeli, hadaró, Dél-Andalúz kiejtéséből jó ha az hola-t megértettem. Szóval hamar rájött nem vagyok helybéli és elkezdett hozzám angolul beszélni. Az első angolultudó cadizi teljesen megvoltam hatva. Kiderült valami divattervező volt 10 éve - 20-on pár éve hordozó-, még a betegsége miatt kényszerült abbahagyni az utazgatást a feleségével éldegél. Beszélgettünk kicsit, jó fej de azért ömlik belőle a szöveg típusú ember, ami itt nem mellesleg több, mint 90 %-a a népeknek. El Jefét nem szerette, mert mikor hozzá beszélt az rá sem figyelt, ami amúgy nem igaz főnökünkre csak a délelőtt folyamán szereti keménykedős, oktatós, oltós stílusban felvilágosítani a betegeket, miután néha akár nagy öleléssel útjukra bocsátani pácienseit, majd a délutánra mikor visszajön a kávéból, elfárad de teli szájjal ásítva sem ódzkodik abbahagyni a most már enyhébben osztott orvosi tanításait, ezért tehát feleségével együtt inkább elköltözni innen, ahol jó pénzért a szemébe néznének. Ugye ez is tanulságos. 

A hétvégén két napos túrára mentünk Granadába. Sem Lukas sem Justin nem tartott velünk mert nem sikerült időben jelentkezni a kedvező áron elérhető, népszerű utazásra, csak éber erasmusosoknak és hozzátartozóiknak. 4 óra buszút során, Franziska egy német csaj mellett ültem, akit eredetileg a lengyelek ismertek spanyol óráról. Kegyetlen megizzadtam, angolul perfektül beszélt tehát nem volt akadály, hogy pár szót beszélgessünk és ne legyen olyan hosszú az út Granadáig, hát, így még hosszabb lett kb. 1 órával, érzésre. Első nap miután szálláshelyünkön lepakoltunk félórás gyalogtúránkra indultunk a belváros felé, ami semmi extra, majd szenzációszerűen, viszonylag hirtelen elértük a centrum határába, ahol egy Mór-jellegű kapu állt.
Eddig rengeteg fotót készítettem, és most mikor elővettem a gépet hihetetlen üresség töltött el, a városi látványosságok fotózgatásának gondolatára, ami eddig olyan jól ment, hogy féltem, mi lesz. De hamar megnyugodtam mert átérve a kapunk a Calle Elvirába lépve, igazi Istanbul-i nosztalgia fogott el. Kebab árusok végtelen sora, teázó arab árusok és bazárok, mindez igazi lepukkant környéken. Belül az ima idején Isztambul utcáira ömlő vallási énekeket hallottam... Mindeközben itt-ott egy tapas bár, vicceskedő, egyen ruhába öltözött, cadizi carnaval-ra emlékeztető éneklő kora-délután-már-kicsit-részeg (milyen jó is az néha) embercsoportok. Kezdtem megszeretni Granadát, majd mikor kiderült, ha szimplán kérsz egy sört, kapsz mellé tapast. Igazi jóság, ettünk is egyet Malwina-val( lengyel csaj) meg Franziska-val akiknek nem ízlett így inkább 14 euroért toltak egy pizzát mikor én a második tapasbárból kijövet, jó kis paella (ráadásul nagyobb adag, mint itt Cadizban) meg 2 sör után a helyi fenegyerekek hangulatában csatlakoztam kis csoportunkhoz, ami Malwina, Agata (másik lengyel csaj) és 2 látogatója (egy a bátyja), valamint Franziskából állt. Ittam egy kávét velük aztán folytattuk tovább a városnézést. Kívülről megnéztük az óvárosba suvasztott óriás catedrálist, nincs semmi tér mellette. Erről mondott is valamit Alvaro az ERASMUS-Instruktorunk de elfelejtettem. Wikipédia. Aztán a bazárban is jártunk egyet, majd fogyasztottunk egy teát egy Teteríában, ami pont olyan mint egy Török-Shisha bár, több féle finom tea, turkish delights, meg persze a vizipipa ami vár. Jót fogyasztottunk, mert a Alvaro megvendégelt bennünket. Aztán felmentünk Albaicín dombjára, ahol utunkban akadt egy Hang-drum-ozó arc, hogy megnézzük az Alhambrát meg mögötte a Sierra Nevadát a naplementében. Ekkor már annyira fotóztam mindent, hogy belógtam egy terasszrű nyitott burzsuj étterembe is, ami a hegyoldalba épült, hogy még jöbb képeket készíthessek. A narancsvirág tea kiadta az ingert és mivel étteremben voltam betértem a jelzés nélküli mellékhelyiségekbe, ahol sikerült rányitnom egy gazdag öreg turista nőre aki pánikszerűen felállt a vécéről, hogy visszahúzza a félig nyitott ajtót. Remélem a sokktól de a látványra nem emlékszem szerencsére, azért para volt szegény ő is azért. Ezek után kicsit visszavettem a fényképezgetésből. Este Erasmus parti volt az Albaicínen egy fasza jó elhelyezkedésű helyen a város másik végében. Britney Spears - Baby One More Time-ra ropták, amit szerencsére egyikünk sem bírt de legalább olcsó volt a tequila. Agata bátyjával termeltünk párat azt hazamentünk, hogy azért pihenjünk is az Alhambrára.

Vasárnap: Alhambra, 6 óra séta a palotakomplexumban, 4 liter víz meg egy fehércsokis magnum. Az Alhambra tulajdonképpen a Mór majd Spanyol uralkodók erőfitogtatásának lenyűgöző öröksége, tobb palota, egy királyi akadémia, illetve templom melyet az ókori mór falak közt találunk. A mór Nazarí dinasztia uralkodói által emelt 2 palota talán a leggyönyörűbb a belső kertekkel, medencékkel, szobrokkal arab jellegű domborművekkel, csak éppen napi egyszer lehet bejutni és akkor is tömeg van de megéri mindenképp. Hazafele hulla fáradtan Alvaroval és 3 mexikói gyerekkel Alvaro kocsijában utaztam ami csak eddig hangozna jól. Valójában Alvaro fél órát késett a buszhoz képest mert 90-100-al bírtük tolni a kombi S40-es volvot az autópályán, miközben valós alapokon nyugvó, kitalált keménykedő, csajozós történeteket mesélt nekünk kisebb hatásszünetekkel megnyújtva az élményt.

Tombol a nyár továbbra is a héten meg elkezdődött a generál sebészet gyakorlat. Alvaro fuvara után koránkelés megint, a séta a parton helyett jó, hogy a buszt elértem.
Búcsú El Jefétől, egyúttal a grupo diez tagjaitól (Encarnitól és Anatól, akik a legjobb arcok voltak segítettek mikor a spanyol nem ment annyira, Pablótól és Sofiától a kis tanulógép pártól, és a többiektől) Új csoporttársaim vannak. Egy Almeríai spanyol csaj, Tatiana aki itt tölti a hatodévet rendes, türelmes, amikor spanyolul próbálok beszélni, egy helyi belőhetetlen korú öregarcú láncdohányos nő, meg egy német srác. Hétfő semmi extra de ma műtőben voltunk mind, amúgy külön orvosokat követünk. Feszült csönd volt a teremben, nem az a magnóhallgatós nyugodt, néha csendben poénkodós a beteget tiszteletben tartó hangulat. A vezető sebész az osztályvezető helyettes vagy ilyesmi lehet, még nem vágom teljesen, folyamatosan elégedetlenül cümmögött és válogatott szidalmakkal (már sokat megértek, annyi biztos jó nagy paraszt volt)  fenyítette, alázta a műtősnőt, mert nem volt elég gyors és sosem tudott rájönni éppen mire gondol, amitől a hangulat csak feszültebb lett.
Igazi sebész az öregebb fajtából, vagy a kezdődő demencia miatt erősödnek bizonyos személyiségvonásai. Nem tudom de szerencsére úgy néz ki nem kell majd vele lógnom a gyakorlat idején. A német srác amúgy normális úgy néz ki, egy dolgot leszámítva, hogy folyamatosan bosszúsan mormogott magában, mint valami felbőszült kobold, ami eleinte vicces volt a feszült csendben de aztán már csak a cümmögés maradt, meg a műtőssegédek vére és izzadsága, miközben a főnökhelyettes gondolatait próbálták kitalálni.
Tanulnom is kell lassan, megint a múltheti parahullám, úgyhogy a frizbi mellett viszek a partra szülészet tankönyvet is.

Az utam háromnegyedénél járok. A legjobb, hogy kb. másfél hete töretlenül teng a nyár, néha kicsit fúj a szél de egy szavam sem lehet. Peti múlt hét szerdán jött meg, egy kellemes pihenős nyári hét áll mögöttünk. Cadiz erre az időjárásra van berendezkedve, ha itt esik az eső főleg ha szél is van, akkor az olyan mintha slaggal locsolnának oldalról, a város teljesen kihal nagyjából semmit nem lehet itt csinálni. Ellenben ha kisüt a nap, lehet nyomatni a parton, akkor itt minden életre kel. Lehet itt sportolni (értem itt a frizbit meg a beachballt), közben akár inni egy kis sörikét a parton, valamelyik kisebb téren leülni egy kávéra, vagy bedobni egy tapast, aztán mikor már elfogyott az energia a sok napfénytől, este valakinél iszogatunk, főzögetünk, ez aranyélet most...

Szombaton Rondába és Malagába utaztunk 98 másik erasmusos pajtásunkkal. Rondában mindössze két órát voltunk az viszont tartalmasan telt. A város két sziklaszirtre épült, amelyet 2 kisebb híd köt össze. 2 órában kicsit sietősen körbejártuk a kis utcácskákból álló kb. 1 km átmérőjű óvárost, benéztünk egy templombe is ahova 1 euroért betérhettünk és fölmehettünk a harangtoronyba, ahonnan lényegében a rács miatt és az övező házak miatt nem sokat láttunk. Itt ért minket a déli-harangszó, ami kellemesen belekondult az arcunkban 1 millió bellel... Tovább is mentünk hát Malagába, ahol hamar rájöttünk, Petivel meg Justinnal, hogy 100 emberrel várost nézni nem lehet, ráadásul a neoklasszikus stílusban épült andalúzia templomokból rengeteget megnéztünk már, így inkább leváltunk és felmásztunk a Malaga közepén emelkedő hegyen álló, Gibralfaro (wikipédia: ='Rock of Light') ókori föníciai erőditmény romjai közé. A hegygerincen lefel sétálva utunkba kerül az Alcazaba, mely egy Mór erődítmény, aminek csak a két belső fala maradt ép, miután a Spanyol Reconquista során, Isabella és Ferdinand visszafoglalták, majd fennhatóságuk jelképeként a belső citadellába felépítették a "Torre del Homenaje"-t.(~a hódolat tornya). Az Alcazaba-n járkálva falakkal elhatárolt bonyolult alapszerkezetű kerteket, meg kisebb termeket láthatunk, körben pedig az erőd alatt elterülő várost, és kikötőt. Este a város éjszakai életébe is belekóstoltunk mivel a busz hajnali kettőkor indult vissza Cadizba. Nagyon kerestük az előre betervezett szórakozóhelyet, ami végül nem is volt nyitva, miközben rábukkantunk, egy tűzraktérszerű helyre, ahol kellemes goazene mellett sörözgettünk, 2 másik észt erasmusos lánnyal. A parti végül egy bankszerű diszkóban folytatódott, mindenki el tudja képzelni, mennyire jó lehetett. De innen már csak lefele volt, a kocsmánkba visszatérve, egy amatőr zenekar játszott, ami valami irgalmatlan nagy büntetés volt. Minden zenész saját magával van elfoglalva, semmi koncepció csak az önkielégítés a hangszereken, így szépen szólva. Ezután már csak a buszhoz mentünk, amit négy óra éjszakai-buszozáshoz lehet hasonlítani. A kartámlámon az egyik észt lány cipőtlen zoknis lába hevert, ami alattomos módon nehezítette a hazautat, az idő szinte végtelennek tűnt, a távolban pislákoló fények már-már Cadizra emlékeztettek, amikor a "131 km Cadiz" tábla pillanatok alatt felpofozott bennünket... Legalább ültünk....
Azóta ismét belgyógyászat délelőtt, meg strand délután...:)...
Végül ma este vacsora a lengyeleknél, Elena meg elment egy hétre észak-spanyolországba! Olé!!!

Mondta Lukas tegnap este, így hát pihenés helyett megünnepeltük a hétfőt, mert miért ne.. Sosem baj a hetet normál módban indítani de néha nem árt egy kis hétfőesti kártyázás meg blogírás félszemmel, mert kettővel nem láttam...
Tegnap csöppet ideges lettem, mert pénzért jöttek tarhálni eddig kedvesnek, rendesnek hitt házigazdáink. Végül minden jóra fordult és megbékéltek az igazsággal, miszerint épp eleget fizetünk hárman ezért a lakásért, ami nemcsakhogy elég... Lényeg a lényeg, havonta fix összegért élünk, a rezsi is benne van, főleg szerződés szerint nem illene belénk kötni. Azért megpróbálták a zsugori szemétládák.

Mindenesetre régen fűztem tovább a fonalat bőven itt a helye a pótlásnak. Múlt hét hétvégén a karnevál végeztével Cordobába utaztunk, ami az eső ellenére végül egész tartalmasra sikerült. Először az arab kalifátus cordoba-közeli adminisztrációs központjának romjait (ezt utólag egy rövidfilmen, 3d-ben, 30 percben, számtógépen rekonstruált videón láthattuk eredeti valójában), majd a cordobai katedrálist jártuk be. A katedrális eredetileg mecsetnek épült, mely a a mai isztambuli Kék Mecset méreteivel vetekszik, a spanyol kereszténység térhódítása folyamán keresztény katedrálissá vált. Még az avatatlan szemknek is, mint az enyém feltűnik a kettősség. Óriási belső teret láttunk, melyet szabályos oszloprengeteg szabdal, mégis középen a jól megszokott keresztény szentély kap helyet. Emellett az épületben több szentélyt láttunk, melyek néhol zavarbaejtően giccsesre sikeredtek. Ezek mellett bejártuk cordobai középkori börtönt, mely továbbra is őrzi a spanyol inkvizíció brutális eszközeit (érdekes mert, alapvetően királyi palotákra jellemző kertet látunk, mégis az éden közepén befigyel az élesre hegyezett márványoszlop, melyben a hitetleneket húzták karóba...)
Ezután megérkezett Kriszti és innentől együtt telt az idő. Sajnos Cadizban is esett mégis kvázi napsütésben néztünk le a városra Cadiz egyik híres tornyából a Torre Tavirából, ahol az első spanyol camera obscurán(periszkópon) át láthattuk a várost. Kiderült, hogy Cadiz szerte világítótornyokat építettek a kereskedők házaik tetejére, hogy az érkező hajóknak jelezzék, hogy jó helyen járnak. A napsütéses idő egy kevés strandolást is megengedett. Sajnos két tásadalmon kívüliségükkel elégedett magyar hajléktalan is megtalált bennünknek, akiktól hasznos infót várva csak üres ömlengést kaptunk. Egy nap gyakorlat után 4 napot madridba töltöttünk, ami baromi jó volt. Lényegében bejártuk a várost, a legkényelmesebb módon szinte mindent láttunk, Madrid tereit többek között a Plaza Majort, templomait, a madirdi Szent Ferenc Bazilikától kezdve (ahol egy lelkes forma a bazilika belső folyosóin keresztül, majd másfél órán át mesélt nekünk) a 3000 éves Debod templomig, melyet a II. világháborúban nyújtott segítségért kapott a spanyol állam, miután segítettek megőrizni a nácik által veszélyeztetett, egyiptomi Abu Simbel templom-együttest. Tényleg úgy kell elképzelni, hogy a város központban, egy park közepén ott figyel a 3000 éves egyiptomi templom. Nagyon fasza. Amúgy Madrid épületei a budapestiekre és a barcelonaiakra meg az ötvenes évekbeli, new yorki épületek keverékére emlékeztetnek... Mindent összevetve három hibáltan napot töltöttünk Madridban és még az ételekről nem is beszéltem. Elsőként említendő a Museo del Jamón, mely madridközpontszerte megtalálható. Itt lényegében az eredeti spanyol módon készített sonka kapható TÖBBEK KÖZÖTT!, baráti áron és hangulatos környezetben. Emelett Madridban árulják az egyetlen és igazi rántott tintahalas szendvicset, a bocadillo de calamarest, az egyedülálló garnélarákos krokettet és a mindentbele cocido-t. Rengetegen vannak, és sokfélék az utcazenészek és szintén rengeteg a meleg a belvárosban.
Többek közt Krisztivel még mestergulyást, meg mákostésztát is főztünk. A gulyásba tv paprika helyett kaliforniai került de így is hibátlan lett.
A múlt hétvégén évszázadok óta nem látott apály érte Cadízt, állítólag nemcsak a hold, hanem a nap és a föld együttállása okozta. Úgyhogy vasárnap mikor a dagályjelentés szerint a legnagyobb volt az apály, holland barátommal körbesétáltuk a San Sebastian kastélyt a szabaddá vált tengermederben. A kastély katonai övezet, nem lehet bejutni, körülötte viszont kb. 50 méterenként változik a tengerfenék és ókori római sétányok tűntek elő a tenger helyén... Lássátok a képeket.
 

Múlt hét csütörtök óta ihaj-csuhaj, dínom-dánom volt itt minden 5 nap és éjszaka, tegnap éledtem, ma írok. Csütörtökön reggel lezajlott az utolsó kórházi gyakorlat a hétre, dél körül egy kicsit úsztam a helyi uszodában, majd délután visszatértem a kórházba, ahol az ortopédia iránti érdeklődésemet egy térdprotézis beültetésben való részvétel erejéig újból kielégíthettem, majd este német barátaimmal egy kb kifejezetten erasmusosoknak való kocsmában kipihentük a hét fáradalmait. Péntekre frissen ébredve délután kinéztünk az utcára, ahol éppen az idei évi istennő került megválasztásra Cadíz egyik főterén. Az elekciót felvonulás előzte meg, a városháza előtti térről lovaskocsin vitték a nimfákat a Plaza San Antoniora, ahol egy órás nem túl meggyőző rövid tánc után megválasztották a legszegényesebb előadást nyújtó nimfát. Igazi bunda, kicsit csalódtunk. De a nagy ijedtségre elugrottunk a másik erasmusgyűjtőbe, ahol egy isteneset mulatoztunk többi társunkkal, míg mások még a szombati jelmezeiket keresték. Városszerte rengeteg, addig üresen álló lepusztult üzlethelyiségben hirtelen kínai és cigány jelmezárusok jelentek meg a múlt héten, ahol irdatlan mennyiségű műanyag jelmezkellék, bohóc és pilótaruha várt minket.
A Karnevált ,megelőző egy hónapban, minden nap előadásokat tartottak a színházban, amit a tv-ben többször is láttunk. 10-15 énekes különböző egyenjelmezben saját nótákat, ismert vicceskedve átdolgozott nótákat énekel kitár dob, alkalomadtán valami fúvóshangszer kíséretében. Mivel nem sokat értettem belőle zeneileg nem voltak nagy különbségek nettó egy-két óra élvezet után, enyhe unalom vette át a helyét. Lényeg a lényeg a karnevál első napja előtt este, vagyis pénteken a színházban megválasztják a győztes csapatot, akik babérkoszorút, rengeteg pénzt és egy körutazást nyernek az országban, ahol mindenkinek előadhatják dalaikat. 
Eljött hát a szombat, irgalmatlan embertömeg hömpölyödött az utcára mozdulni alig lehetett, főleg a nagy tereken de kisebb lépcsőkön megjelentek az addig csak a színház falain belül éneklő jelmezes kórusok és az utcán kezdtek szórakoztatni. Olyan volt az élmény, mint otthon a quimbyvel, lemezen szar, élőben király. Mindenhol vattacukor árusok meg sültkolbásszag. Sétálgattunk élveztük a zenét, meg a jó előre bespájzolt olcsósört. Később persze mi más, mint valamely jólbevált erasmusos szórakozóhely. Vasárnap kicsit megviselten inkább a lengyel barátaink lakásán kisebb baráti körben moderáltan szórakoztunk. Hétfőn délután ismét karnevál Bennel és barátnőjével az utcákat jártuk hallgattuk az énekeseket ettünk az utcai kajából (garnélarákos minilepény,óriás főttkrumpli gyrososan töltve, enyhébb fűszerezéssel nem rossz), amely koraestébe nyúlt, melyet végül a polákok lakásában tetőztünk. Kedden este kisebb vacsit dobtunk össze itt nálunk, a holland srác és barátnője főztek garnélarákból, surimiből (ez valami japán tekerthal aki tudja mi az, örülök neki) meg mindenféle zöldségből currys rizottót, mi Bennel megnéztük hogy készül, aztán megettük. Azóta kis pihenés semmi extra. Olaszunk végül marad,  bánja a történteket, próbál engesztelni takarít, főzött nekem kávét, meg mondta majd főz nekem kaját. Azért ennyire nemkéne nyaliznia de nincs mit tovább ragozni ezen, úgyhogy no further comment.
Holnap egy napos Cordoba trip, majd nemhiába várvavártam érkezik a Kriszti is végre:) 

Szombaton kiköszörültem a csorbát, erasmusos szervezéssel meglátogattuk Gibraltárt. A szervezők tájékoztató leveléből kimaradt azaz az info, hogy mindenki hozzon legalább személyi igazolványt, úgyhogy akadt pár ember, köztük három angol, akiket végsősoron nem engedtek be saját hazájukba... Mikor megérkeztünk, kicsit meglepődtünk, mikor a szervezők bejelentették este háromnegyed hétkor találkozó a buszoknál... úgylátszik csak a buszútra futotta...
A város alapjában véve egy főútból áll tele üzletekkel, többek közt alkoholt és cigarettát vámmentesen áruló üzletekből. Minden angolul van, az emberek két nyelven beszélnek, viszont jobbra tartanak. Az utcán fél órát járkálva, úgy éreztük eleget láttunk, ittunk egy kávét, majd összedobtunk egy idegenvezetőre, aki a minibuszával felvitt minket a Gibraltár stratégiai jelentőségét adó Upper Rock-ra. Másik jelentőssége az afrikához való szoros közelsége, ami miatt anglia igényt tart a területre. az idegenvezetőnk szerint ez a gibraltariánusok számára is megfelelő "...It is good to know the english crown behind our back, watching over us..."  Első állomásunk Európát és Afrikát szimbolizáló két pillérből és közte egy földgömbből álló emlékmű volt. A mitológia szerint, herkules két kezével választotta szét a 2 kontinenst Gibraltár mentén. Az idegenvezetés során még 3 helyen álltunk meg, betekintettünk a hegy gyomrában levő barlangrendszerbe. A barlang lényegesen nagyobb, mint amit a turisták bejárhatnak, többek, közt a hegy gomrában van egy tó, azonban azt féltve őrzik, mint háború, ínség idején, felhasználható esszenciális édesvízkészletet. A hegybe továbbá katonai célokra alagutakat vájtak a tizennyolcadik század idején, amelyek ágyúállásokhoz vezetnek. A felszínen további a második világháborúban felállított ágyúkat láthatunk, melyeket azonban sohasem kellett használni. Gibraltár másik látványosságai, az arab fennhatóság alatt odakerült, mára magasan szocializált tolvajmajmok. A hegyen felfelé haladva időnként felbukkannak, óvatlan német barátunk kezéből egy szempillantás alatt eltűnt a carrefourkeksz. A majom nem mászott messze csak épp annyira, hogy mindenki lássa, ahogy egyenként elmajszolja a kekszet. Mindent összevetve Girbaltárra bőven elég egy nap, láttuk szép volt, elég volt...

Az elmúlt pár nap új környezeti tényezője az elenamentes légkör. Nagyobb falatokat harapunk a kenyérből, a lakásunk élettelen feszültséggel teli légköre megtelt boldogsággal erasmus emberekkel, meg az általunk lehelt alkoholgőzzel. A Nagy Kiabálás után elena, mint írtam, sírva menekült Manuelhez. Lényeges tudni még, hogy a tévénk egyetlen igazi használója Ben, többször kérte Manuelt, hogy tegyünk valamit, cseréljük ki, javítsuk meg. Először is Manuel szerint a magas páratartalom miatt beázott a készülék ezért próbáljuk meg hajszárítóval megjavítani... Nem próbáltuk... Azonban a veszekedés ezen problémánkat is megoldotta mivel másnap Manuel egy LCD tévével lepett meg bennünket, tegnap pedig felinstallált egy új konyhaszekrényt a régi helyett, hogy elenának legyen benne hely, ugyanis a hűtő 5 rekeszéből 3-at ő használ, az eddigi szekrények polcaiból kb. mindet, egy szál rizses dobozomnak alig akadt benne hely... Távollétében azonban, elena fridzsider polcait szorgosan hűlő sörös dobozok töltik ki... Szóval a boldogság még 3 napig tart, Manuel buzgón óvni látszik mindhárom albérlőjét, mi meg Bennel titkon reméljük, hogy elena gépe sosem érkezik meg velencéből...

A jó hír. Elkezdődött a második félév az egyetemen, az eddigi langyos víz kicsit kezd izgalmasabbá válni. A múlt hét pénteken ERASMUS nyitóbuli volt a disco negyedben ami Cadiz legészakibb pontja, tőlem egy 10 perc kb. Képzeljünk el két Bankot, egy Soho Londont meg két B7-et egymás mellett. Ez mindent elárul a zenéről, viszont mivel ERASMUS parti volt ezért sok új arcot ismerhettem meg ami az eddigiekhez képest nagy előrelépés. Ez a fejlemény szervezett túrákkal is jár, jövő szombat gibraltár de a palettán szerepel még Cordoba, Sevilla, Granada, Ronda, Malaga ami mind megfizethető, sok új arc egy helyen és olcsó belépők a látványosságokra... Mindez alakul de ígéretesnek tűnik.

A rossz hír. A lakás VV villává változott. VV Elena kilőtte a biztosítékot. Igaz belém kötött de VV Bennél telt be a pohár. A délután történt, hogy a kimosott cuccait kitettem a galériát övező vaskorlátra, hogy moshassak egyet. A csaj megjött és elkezdett velem kiabálni, hogy most moshat újra mert allergiás a vaskorlátra:D.  Megjegyeztem, hogy nem túlzottan érdekel a dolog ha elkezd picsulni, ahelyett hogy előbb megosztaná a vaskorlát allergiáját. VV Ben nem bírta, még ő is néha akadozik a spanyollal de most folyékonyan üvöltött (kb. mert nem mindent értettem): "Takarodj haza Mestrébe, és vissza se gyere ebbe a kurva lakásba, mert nem az anyám vagy, ha az hiányozna pakolnék és mennék haza Franciaországba :D
Röviden leírtam VV Elena betegségeit:
1. Testi (szomatikus) betegségei:
Állandó köhögéssel járó hónapokig tartó influenza fertőzés
Skype függőségből fakadó inszomnia maligna
A természetes öregedés egy súlyos típusa amely 18 éves korban kezdődik (lehetséges új típusú telomer mutáció)
Vaskorlát-allergia

2. Pszichiátriai betegségei:
A neurózis pszichiátriai szakkönyvek által be nem sorolható típusa
Kiapadhatatlan hiszti, parádé
Figyelemhiányos kényszerviselkedés

3. Egyéb: aphasia (beszédzavar) affektata

A hab a tortán, hogy VV Elena mindezt elpanaszolta a főbérlőnek VV Manuelnek, hozzá fordulva menedékért, meg, hogy mi haza akarjuk zavarni:D Awesome gyerekek.

Fényképek nem nagyon születtek, jövő héten utazom remélhetőleg, addigis, egy kép az olaszról és rólunk:

 

A héten elkezdődött a belgyógyászat gyakorlat, ami rendkívül unalmas de ez nem a doktorok hibája hanem a belgyógyászaté. Mindenesetre túl sokan is vagyunk, így nem kell mindennap bejárni ami ellenben hibátlan.

Az utolsó bejegyzés óta főleg Cadizban voltam fotóztam a naplementét nepfelkeltét kórházba menet, ahogy azt illik. Február elejével kezdetét vette a karnevál előszele. Ilyenkor, mint kiderült, a város gimnáziumaiban dobosok, fúvosok kis körökben gyakorolnak a márciusi ünnepi felvonulásokra. Minden én márciusának első teljes hetében rendezik meg a karnevált, ami a helyi kortársak szerint lényegében a mértéktelen ivászat, beöltözés és mulatozás hete + A gyakorlataim is elmaradnak = Hibátlan.

A múlthét második felében a trauma vizsgára készültem, ami aztán szerencsére sikerült is(a facebookon igen, szerényen megosztottam az eredményt). Péntek este ezt meg is kellett ünnepelni. Úgy terveztem elmegyünk flamencot nézni szobatársaimmal egy jó kis helyre a közelbe, ahol péntekenként rendszeresen flamenco estet tartanak. Ezen a pénteken nem... Szívás, igaz egy rövid részletet láttunk egy nem előre betervezett flamenco performance-ból, ami szintén a kerneválra való készülődés része volt de végül egy csendes otthoni sörözésbe torkollott a dolog. Kiderült, hogy a neurotikus tisztaságmániás olasz csaj szobatársunk egy irgalmatlan hülye picsa. Eddig mindig próbáltam neki új esélyt adni de mindet eljátszotta. Fél ötkor hajnalban arra ébredtem, hogy teát főz. Reggel 10kor meg nem lehet bemenni a fürdőszobába mert már fönt van, és csak úgy hajmosás nélkül szárítja a haját. Legalábbis gondolom mert csak a hajszárítót hallom. Beszól ha kis olajat teszek a tészta vizébe, hogy hogyan takarítunk, mosogatunk. Higgyétek el, kegyetlen. De ma reggel végre sikerült neki örömet szereznem, a masszív hagymaszag amivel a rántottámat készítettem megízesítette az ő reggelét is és nem is volt direkt, csak megjegyezte hogy milyen büdös meg hogy lehet ilyet reggel és dühösen becsapta a szobaajtaját...:)

A lényeg a tegnapi kiruccanásunk volt a közeli városba Jerez de la Fronterába. Ketten indultunk a francia sráccal, akit ezentúl Ben-nek hívok. A város nagyon szép (képek), meglátogattuk a Katedrálist ami ingyen bejárható és gyönyörű, illetve az óváros kis utcáin járkáltunk. De! a lényeg a portói borpincékhez hasonló helyi pincészet, mely kihagyhatatlan. 11-14 euroért szolgálgtatások sora várja a kritikus látogatót Tio Pepe pincészetében. Először kis piros dízel vonat érkezik értünk, mint a vidámparkban, amivel körbejárjuk a pincészetet, beleértve a hordóhegyeket, a palackozó üzemet, útközben demonstrációképpen megnézünk pár ősi használaton kívül desztilláló szerkezetet, miközben a spanyol idegenvezetőnk mindenről szól pár szót.  A túra végén megnézhetünk egy filmet a Jerezi borkészítés helyesebben mondva sherry(=portoi) készítéséről melyet a világ mind a 6 kontinensére exportálnak (a hatot magyarázandó felvillan egy kép amint Scott Kapitány és csoportja Tio pepét fogyasztanak az Antarktiszi expedíciójuk során) A túra legalább egy órás a végén az ember elégedett, hogy a befizetett pénzért bőségesen ellátják hasznos információval. A borvidék lényegében 3 város által bezárt háromszögletű területen terül el, ami különleges földjéről, és a speciális mikroklímáról.  A bort egyébként hordókupacokban érlelik, aminek az alján a legidősebb a tetején a legfiatalabb bor van. A hordókat x időnként helyezik egyre lejjebb, miközben mindig keverik a felette levővel. A folyamat végén nem teljesen világos (a spanyol idegenvezetés miatt) de lényegében nagy desztilláló edényekben forralják a bort meg a brandyt így ötvözve a kettőt. A Tio Pepe sherry így kapja egyedülálló ízét és hírnevét. Nyamnyam. A túra után már alig bírunk magunkkal, hogy megkapjuk a kóstolót, ami egy fél liter, száraz Tio Pepe, és három másik (Alfonso,Croft és Soldera) típusú sherryk kóstolójából állt. Ebben a sorrendben egyre édesebbek a sherryk. Látható hogy délután 15:40 körül ez sok. De nem lehetett ott hagyni. A túrán összefutottunk egy cadízból ismerős spanyol sráccal Jesússzal, akit olasz házikedvencünk révén ismerünk. Ő is a barátaival volt Jerezben így utunkat együtt folytatva a nap hátralevő részét bárokban töltöttük. Az utolsóban egy gitáros-harmónikázó duó bluest-flamencot-jazzt játszott, ami elég zsír volt. Végül visszavonatoztunk Cadízba... 

Olé

A hétvégén Tarifán voltunk az argentin nővel. Nem túl messze Cadiztól 1,5 óra busszal, s , szemben Marokkó partjai. A város nevezetessége a részét képező (fél)sziget Punta de Tarifa- Isla de Paloma, amely a hivatalos határt képezi a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán között. A sziget nem bejárható a belépés szigorúan tilos..., szintúgy Cadiz tengerre nyúló félszigetén levő San Sebastian várába. Mindkét szigeten látható távolról, hogy nem törekedtek a korabeli látvány megőrzésére.Elgondolkodtató. Mellette látható az apró vártorony San Caterina Vára óváros rész kisutcák és fehérre mázolt házak tömege, három templommal és három kisebb térrel, ahol ehetsz-ihatsz nem olcsón. Nem a helyieknek való éttermek... A város körül Cadiz-hoz hasonlóan városfal húzódik, amit a tenger felől "Guzmán a Rendes"  XIII. sz-i spanyol nemes vára övez. A vár nagyrészt lepusztult eredeti formáját már csak az alapzat mentén őrzi, helyette a későbbi korokban hozzáépített arab és keresztény építészet gyümölcse tündököl. őrület. A tengerpart mesés összetört cserepeken és elhagyatott házak között lépkedhetünk homok helyett. Tarifa és Tanger (Marokkó) között óránként komp közlekedik, ami oda-vissza 66 euro...

Gibraltár nagyon közel volt láttam a követ de még nem jött el a pillanat, hogy bejussak a lopósmajmok városába...

Cadizban is történik ezaz. Múlthéten egy közeli faluban voltunk a francia szobatársammal egy házibuliban. Amúgy mindennap 6:30 kelés 8-15 kórház aztán meglátjuk. Kipróbáltam az uszodát, ahol egy 50 m-es félig sósvízzel teli medencében gyakorolhatunk.

Nagyon lájtos mostanában errefelé, amint ezt a francia barátom is megmondta.  Napon van 25 fok, amúgy 15 max, az emberek kezdik használni a tengert, több a szörfös, a horgász, a télen is napbarnított helyi öregek már kezdik visszanyerni nyári színüket. Költői. A korai kelés is arcsimogatás ha a tengerparton kell végigsétálnom a kórházba a moszkva tér helyett. Maradtam a gyaloglásnál reggelente. Olyan délelőtt 11 körül a legjobb általában a spanyoltudásom előtte még nem vagypok tejlesen képben utána meg folyamatosan elfáradok odafigyelni a hadaró orvosokra. Ebben az aranykorszakban felületes beszélgetéseket folytattam az új csoporttársaimmal. Mindenesetre itt is mindenki a vizsgákról meg a tanulásról beszél mint otthon. Offense a hazaiaknak akinek inge.

A hétvége egy rövid félnapos túrát rejtett számomra a félórányi hajóútra fekvő szemközti kisváros Puerta de Santa Maria elég monoton régi raktárépületekkel teli óvárosában, és a rakodókikötők mellett fekvő strandon és parkban. Egyelőre a vizsgaidőszak miatt a francia és olasz lakótársaim nem csatlakoztak spanyol ismerőseim szintén tanultak. Phf. Új barátokat nem szereztem max egy kis színt a strandon ahol egy nagyot lájtoltam.

Megint kezdődik a hét holnap úgy néz ki ügyelnem kell, a professzor eléggé keményen tolja a jelenléti ívet, nade sebaj ügyeletben is történhet ezaz...

Jóéjt én is alszom lőrincé

A spanyolok általában nagyon segítőkészek, a bérbeadómmal összefutottunk az utcán, elmondta mik az olcsó helyek. Autentikus volt. Találkoztam az argentin útitársammal kiderült, hogy argentinában börtönpszichológus egy női börtönben, ahol az őrök alázzák a 20 százalékban gyilkos, a többiben droghasználó populációt, ezért a jogaikért harcol többek közt. Azért ez érdekes. Itt az egyetemen meg továbbtanulni jött valami ilyesmit, hogy "pszichológia életveszéles helyzetekben". Megkérdeztem nem akar e megismerkedni egy helyes göndörhajú barnabőrű fiatalemberrel. Alig bírt magával, úgyhogy Gás ne habozz gyere minél hamarabb csak rád vár!:)
Ma megvolt az első munkanap a kórházban. 8-ra kellett beérnem a reggeli konzultációra. Gyalog mentem, el is késtem, kicsit több az út mint a moszkva budagyöngye távolság (kicsit több, mint 30 perc), viszont a tengerparton elég hangulatos így reggel... Első gyakorlat a trauma hát semmi extra olyan mint otthon így első nap alapján, egy dolgot kivéve, hogy a műtőssegéd fickó másfél órán át oktatta a sebészeket, hogy hogyan kell a térdkeresztszalag plasztikát kivitelezni. A beteg csak epidurálva volt gondolom mindent hallott és értett én szerencsére csak a felét értettem. Az új kis csoporttársaimmal, akik nagyon kis szolidak eddig, egy óra után kijöttünk a műtőből. Ezzel véget is ért az első nap, láttam másfél műtétet. Olyan, mint otthon, bár azt mondták a spanyol medikus kollégák, hogy jobb lesz, meglátjuk... Végül itt van pár kép, amit még vasárnap meg tegnap lőttem itt-ott a kikötőrészen meg a környéken.

Második napja nézelődöm, parádés helyeket találok. Tényleg végig sétálva a tengerparton még mindig nehéz betelni a látvánnyal. A másik pozitívum 2 percre a lakástól van a carrefour express ahol mindent bőségesen beszerezhetek barátságos árakon. Vettem carrefour sört 3 decis dobozos, az ára nagyon baráti, íze jó. A doboz dizájnja kiváló:

     Itt pedig volna még egy két kép a cadíz óvárosát övező fal mentén elhelyezkedő parkokról, melyek arról nevezetesek, hogy olyan egzotikus növények nőnek bennük, melyeket Kolombusz Kristóf és barátai hoztak az amerikai kontinensről...

Kicsit körülnéztem ma a tengerparton itt van pár kép... Lehetett 15 fok a napon, kicsit melegem is volt a széldzsekiben :D Enyhe szél fújt,nagyobb hullámok, szörfözéshez ideális:

!Hola! minden kedves látogatónak.

Röviden: 4 hónap kemény 'szakmai' gyakorlat előtt állok, melyet a kies spanyol kisvárosban, Cadízban töltök.

Helyszín: Cadíz, Spanyolország, 360 fok tengerpart. Konkrét lakhelyem az óváros:

http://maps.google.com/maps?tab=ml (remélem meg tudja nézni aki akarja)

...kicsit fúj a szél, egyébként 15 fok volt ma.

Tegnap délután indultam, ma reggel fél 9 körül érkeztem, elég fárasztó volt az út az biztos... Wizzairrel repültem Budapesttől Madridig. Az út különös izgalmakat nem rejtett magában. Viszont érdekes,hogy így egyedül sokkal többet koncentráltam a mellettem utazokra mint egyébként. A repülőn egy csaj, meg a sötét pi**a anyja ült. Nem részletezem, mert nem lennének hitelesek az idézeteim de élmény volt, a csaj a hátam mögött vicceskedve böfögött például végig. Mellettem egy Limába utazó 60 éves forma ült, akivel unalmas pillanatainkban beszélgettünk. Az unokájának keresztelőjére utazott, aki 3 éve kint él. Érdekes.

Mikor leszálltunk 5 órát dekkoltam a busz pályaudvaron jó pofa formák közt. Első spanyol mondatom is elhangzott, amikor kávét meg vizet kértem a büfében. wow.  Az egyedüli utazás legnagyobb hátránya, hogy minden cuccot mindig magadnál kell tartanod. A buszpályaudvar nyilvános wc-jében a piszoár mellett nehéz volt olyan húgymentes foltot találni, melyre nyugodtan ráhúzza a gurulósböröndöt az ember. Félszemmel mindig a bőröndön... amúgy a pályaudvar pont olyan volt mint itthon, csak a cigányok helyett afrikai bevándorlók hallgatták mobilról az 'autentikus mulatóst'. Úgy 11 tájt csövesek is voltak bőven. Ellenben az itthoni helyzettel a rendőrök hatékonyak és kíméletesek.

A buszon egész nagy helyem volt de nem aludtam valami sokat. Egy argentin pszichológusnő segített megtalálni a jó buszt aztán mivel ő is cadízba jött a pihenőben meg utána dumáltunk. A buszsofőrök meg a helyiek is elég barátságosak voltak elég könnyen megtaláltam a szálláshelyem, aztán ledőltem.

A szállásról később mert sok lenne. meg majd képeket is tolok.. Addigis egy gyönyörű kép a repülőről, ilyet még nem láttatok....