piloencadiz

Két hete 4-en, 4 napra kocsit béreltünk Justinnal, Lukasszal meg egy német sráccal, Stefannal. Utaztunk rengeteget ide-oda láttunk rengeteg andalúz várost, így a  keresztény-mór katedrálisok helyett a közeli spanyol nemzeti parkok voltak a cél. A kocsibérlés valahogy mindig necces, mint, ahogy Németországban is megszívtuk, mikor azt hittük, hogy kibéreltük azt a Mazda RX8-at 3 napra 100 euroért:D de végül kételyeim ellenére sikerült és végül Justin barátnőjének hitelkártyáját terhelve megkaptuk az autónkat. Egy új Opel Corsa, gazdaságos, 900 ccm-es motorral, süvített velünk. 1200 km volt benne induláskor, ezerrel csillogott még mikor beszálltunk. Hamar éreztük, hogy hiába az 50 lóerő, 4en cuccostul az autópálya legenyhébb dölésére is megzabolázta magát, igazán nyugodtan csak lejtőn lefelé lehetett 5ösbe tenni. Justin vezetett végig..
Mire jó egy 4 napos utazás, összezárva a frissen szerzett, ivás közben egymással poénkodós barátainkkal ha nem a jobb megismerkedésre! Justinról tudtam, hogy valami egyetemi basic műszaki végzettsége is van, sőt a motorokról, mint élete értelmeiről többször órákat beszélt már. Tehát a vezetés (gazdaságos-lendületes) témakörben kétséget kizáróan verhetetlen ismeretekkel bír, melyet első nap szóban bizonyított is nekünk. A  gázt 90%-ig(!) lenyomva az ember lehet üzemanyagot veszít de az égéstérben a levegő lehűl, ezáltal megnő összenyomható térfogat, így az autó ereje turbohatást keltve növelhető. És megint tanultam valami újat.
Mivel a Corsa tényleg elég szarul, ment és habár mondtam a srácoknak, hogy az Opel a német és a Suzuki mellett magyar autó is mégis Stefant tettük vontuk kérdőre, hogy lehet, hogy az országában ilyet is építenek. Innentől fogva a kollektív szellemi szint, meredeken zuhant a nulla felé, ahol miközben a német és holland nemzet közötti intellektuális versenyt figyelhettük Lukasszal alkohol mellett persze, még meleg viccekkel is szórakoztattuk egymást.
Tehát első nap a közelben jártunk sorrendben Bornosban, Zaharában, Grazalemaban majd Arcos de la Fronteraban töltöttük az éjszakát. A Sierra de Cadiz, ami talán a Andalúzia leggyönyörűbb vidéke a talaja ezeknek a falvaknak, melyeket a tavak és völgyek választanak el egymástól. A falvak tipikus fehér házakból állnak az emberek meg birka tejből készítenek híres sajtot. Grazalemába a terv szerint sajttálat rendeltünk volna de a turistabiztos tapasztalat vendéglátóegység behúzott minket a csávába, (ez úgy látszik alkalmanként mindig meg fog történni). Kértünk egy tálat az étlapról ami félig sonka félig sajt összetételt tartalmazott volna pincérünk szerint. Ehelyett kaptunk egy hústálat ami nem lett volna rossz, ha nem sajtot akartunk volna enni. Így hát visszavittem kértem fél hús félsajttálat. (itt követtem el a hibát hiszen kérhettem volna fél-fél kecske és birka sajttálat.) Ehelyett kaptunk egy tálat, amin jamon serrano meg egyféle sajt volt felszolgálva... Azt hittem kemény vagyok, hogy kicseréltetem a tálat de ehelyett így is átverve éreztem magam. A pohár sör után azonban a tűző nap és a természetjárás hamar feledtette a bánatom, hiszen sétálni indultunk az egyik háromnegyed órásnak írt turista úton. Ez végül az autóúttal párhuzamosan attól 20 méterre vezetett 15 percen át.. végül csak beljebb merülhettünk az erdőben.
Természetszeretetünk bizonyítékaként, miután mind a 4-en megosztottuk egymással érzéseinket, a tájról, a hegyekról, meg fákról, még 2 órán át ügyességi játékokkal szórakoztattuk egymást (farönkkel tobozütés, meg ki tudja kővel ledobni a tobozt a fáról)...  A lényeg, hogy senki nem sérült meg.

Este megérkeztünk Arcosba az aznapra tervezett Hostelünkbe, ahova kalandos kisutcákon át érkeztünk meg. A hostelt egy londoni hippi vezette, akinek spanyol akcentusából és a hostel berendezéséből rögtön kiderült, hogy nem arcos-i. A fal tele volt poszterekkel, filmek a 60-70es évekből( Nagyítás, Zabriskie Point, valami Jim Jarmusch film Stranger then Paradise), blues és jazz zenészek képeivel. A hostel a város szívében egy sziklafal telején állt, a poszteres lounge teremről gyönyörű volt a kilátás a környező sierrára. Az ár sem volt túl vészes, főleg mikor hajnali négyig szórakozhattunk, igazi felüdülésként pedig ismeretlen előadóktól kevert nekünk bluest londoni vendéglátónk, akinek 3-4 évente változtatnia kell valamiért, tovább kell állnia, ahol éppen van valahova...

Másnap utunkat portugália irányába vettük, mielőtt azonban a terv szerint Huelva közelében értékelnünk kellett a tengerpartot. Itt a várt kikapcsolódás várt, amit Justin koordinátora is ígért nekünk de ne feledkezzünk meg a tengerpartról jól látható olajfinomítóról és ipari parkról sem. Kikapcsolódásnak tökéletes volt de a fürdést kihagytuk a 20 m-re elhaladó teherhajók miatt. A parton tehát vígan beach balloztunk, (Lukas lábbal), míg Justin aludt a múlt éjszakát kipihenve. Délután megálltunk Tavira mellett Santa Luziában, ahol egy kellemes rövidet sétáltünk a falu halászkikötőjében, majd estére Faroba érkeztünk a tervezett szálláshelyre.

A tulaj és a hostel azonnal isztambuli Jusuf barátunkat idézte. Habár a szobánk nem ázott be 5 cm vastagon, az ágyunkban sem aludtak small boynak keresztelt benga állatok, hamar kiderült, hogy az 5 ágyas helyett 8 ágyas nyitott szobánk lenne. Justin értetlenül kérdezte, hogy lehet ha egyszer lefoglaltuk én már ezzel nem is vesződtem, mondtam inkább egy kedvezőbb árat. A fickó belement de azt mondta beszél erről a bátyjával és adott még ingyen italkuponokat is mindannyiunknak egy bárba, azzal az üzenettel, hogy a bátyja szeretne beszélni velem. Este kellő óvatossággal el is néztünk volna a bárba ha nyitva lett volna... Faro egyébként olyan volt, mint egy lepukkant szellemváros, éjszaka a hostelban szórakoztattuk egymást, ahol csatlakozott hozzánk egy ausztrál és egy dél-afrikai csaj, aki zulu nyelvre oktatott bennünket, illetve egy indiai forma, aki  színtudományt tanult valamely közeli egyetemen. Még életemben nem hallottam róla de baromi érdekesen hangzottak a különböző színspektrumtan, a molekuláris kolorimetria meg a többi tantárgy. A hostel nappali helyiségében kártyáztunk és ittunk, majd egy kigyúrt fiatal ember viharzott el az egyik közeli szobáról a recepció irányába, aminek csak később tulajdonítottunk jelentősséget, mikor a Bátty üvöltve közölte velünk elsőként, hogy túl hangosak vagyunk és fejezzük be vagy azonnal kidob bennünket! Ezután Justinnak utána mentünk, hogy megnyugtassuk én spanyolul ő angolul, aki ezúttal mosolyogva, láthatóan megkönnyebbülten helyeselt, és bevallotta, hogy a felbőszült fickó megijesztette őt azért kiabált így velünk....
Másnap Mértólába utaztunk Portugália déli-részén fekvő nemzeti parkba, ahol szintén szellemvárost találtunk habár kiesebb környezetben. Útközben érdekesnek tűnő stonehengeszerű emlékműre mutató táblát vettünk észre így tettünk egy kis kitérőt. Murván haladtunk a virágokkal borított dombos itt-ott egyedülálló fákkal borított tájon, ami szép de a cadizi sierrákhoz nem mérhető látványt nyújtott. A portugáliai elményeink korántsem nyújtottak a spanyolokhoz mérhető látványt így, faro helyett visszatértünk spanyolországba és utolsó napunk alkalmából Antequerába utaztunk a Torcal nemzeti parkba. Köd, kerek kövek meg birkák egymáson, a hegy tetején a nemzeti park közepén. Nagyon király volt.
A múlt héten Cadizban a Nagy Hetet ünnepelték, az utcán mindennap felvonulás, körbehurcoltak mindenféle óriás vállratehető szent szobrot, melyet rezesbanda kísért. Vasárnap a feltámadás ünnepén itt továbbra is a felvonulások zajlottak, míg mi Justin koordinátorával kocsival visszatértünk a szeretett Sierrába, hogy megnézzük, hogyan futnak a bika elől.
A héten megint sebészet, El Jefével vagyok, aki továbbra is oszt de részben igaza is van.