piloencadiz

Mikor Peti hazament, majdnem minden este volt valami ki se láttam az alkoholból "ájulás"ig ment a buli, ünnepeltük a hét megfelelő utolsó napját de azért volt hogy csak filmeztünk strandolás után. Két hete hétvégén volt Jerezben a Moto GP ezért szombaton áthajóztunk Puerta de Santa Mariaba Justinnal, a hollanddal, egy német sráccal meg a két észt csajjal, hogy nézzük a felvonuló motorokat. Yeah. Justin nem unta tudott mindent a felvonuló motorokról, mindegyiket ülte már, meg egy ideig folyamatosan mesélte is a dolgokat, a tikkasztó hőségben, másnaposan olcsó rumoskólát szürcsölgetve féljózan állapotban a motorosokat modernkori lovagoknak képzeltem. Mindenki kegyetlen fáradt volt a péntek esti Casa Polaca buli után de azért lehetett volna jobb is. Az észtek Justin kezdeményezésére két hete minden alkalommal velünk jöttek pár napig mint erre a szombatra is ami nálam betette az ajtót. Egyikőjük folyamatos élettelen elégedetlenkedő, csontvázarcú,lehet benne valami nagyon megnyerő, láthatatlan erp, nem tudom miért de Justinnal kavartak is valamit, para mindenesetre. A másik csaj erős férfias kisugárzással, szegény meg nagyon akar, próbálkozik. Legfőképpen, mint ahogy nálam is átugrik egy két kötelező lépést a szocializáció során, nem kínáltan, szó nélkül beleeszik a csipszembe, meg lenyúlja a kis újonnan szerzett kalapom és jófejkedik benne. Baromi idegesítő a csaj, hát ha Justin bírja őket hát legyen de én legközelebb ezekből kimaradok. Megbeszéltük, ha ottvagyok nem jönnek, faszaság. Erről az eseményről amúgy nincsenek fotóim nem vittem gépet, én nem sajnálom elég is ennyi.

A múlt hét inkább a nyugodtabb majd teljesen ráparázós állapotomban telt. Hirtelen elkezdtem feszengeni az eljövendő vizsgáimtól, meg szakdolgozattól meg, hogy meg lesznek e az itteni aláírásaim és tetszeni fog-e otthon Karádi rektor úrnak az angolnyelven költött igazolásom. A múlt héten igazából a kórház is bedurvult egy hetet El Jefe de Medicina Interná-val (Dr. JAGG-el) töltöttem, ragadtam rá mindenhova hétfőn szétnéztünk a fertőző osztályon. El Jefe ellenállhatatlan karizmája még mindig megbénít természetesen ha otthagyott szó nélkül bárhol addig vártam míg vissza nem jött (félóra órás kiesések a hihetetlenül értékes ERASMUS időmből) aztán folytattuk együtt vagy megint eltűnt.
Szóval az osztály. Hát egy fertőző beteg nem fekszik ott de mindegy, gondoltam is, hogy fogok én így rezidensnek elmenni ha még nem láttam elég fertőző beteget?!! Ez több az aggodalmaim közül, amit nyilván senki le se szar... Mindegy kedd szerda durva napok voltak, El Jefével fertőző betegekkel konzultáltunk. Kedden a külsős konzultációkat vezettük, ami elég érdekes volt mert nem sok HIV fertőzött beteget láttam még, itt meg kvázi mindenki HIV és Hepatitis C-s volt. Nyugi, volt rajtam kesztyű mindig, és vér sem fröccsent a szemembe.
Akkor is a sztereotípia szerint gondolkodván mikor azért elméletben tanultam a betegségről, legyengült, mindenféle fertőzéssel vert, cachexiás (borzasztó vékony) drogaddikt, vagy meleg embert látok majd. Ehelyett egy két beteg esetén meglepetésben volt részem. 25 éve HIV-es valaha droghasználó férfi, aki rendesen szedi a gyógyszereit habár nem képes nehéz munkát végezni, irodában munkázik, felesége van normális életet él az analitika szerint 1000 CD4+ sejtje van, a víruskópiák száma a vérében nem mérhető tehát tök zsír az immunrendszere. Azért láttam nagyon elhanyagolt formát is aki már az elején feladta. Szóval nagyon tanulságos volt. Szerdán egy faszival együtt vártunk a dokira majd megszólított persze a rekedt-reggeli, hadaró, Dél-Andalúz kiejtéséből jó ha az hola-t megértettem. Szóval hamar rájött nem vagyok helybéli és elkezdett hozzám angolul beszélni. Az első angolultudó cadizi teljesen megvoltam hatva. Kiderült valami divattervező volt 10 éve - 20-on pár éve hordozó-, még a betegsége miatt kényszerült abbahagyni az utazgatást a feleségével éldegél. Beszélgettünk kicsit, jó fej de azért ömlik belőle a szöveg típusú ember, ami itt nem mellesleg több, mint 90 %-a a népeknek. El Jefét nem szerette, mert mikor hozzá beszélt az rá sem figyelt, ami amúgy nem igaz főnökünkre csak a délelőtt folyamán szereti keménykedős, oktatós, oltós stílusban felvilágosítani a betegeket, miután néha akár nagy öleléssel útjukra bocsátani pácienseit, majd a délutánra mikor visszajön a kávéból, elfárad de teli szájjal ásítva sem ódzkodik abbahagyni a most már enyhébben osztott orvosi tanításait, ezért tehát feleségével együtt inkább elköltözni innen, ahol jó pénzért a szemébe néznének. Ugye ez is tanulságos. 

A hétvégén két napos túrára mentünk Granadába. Sem Lukas sem Justin nem tartott velünk mert nem sikerült időben jelentkezni a kedvező áron elérhető, népszerű utazásra, csak éber erasmusosoknak és hozzátartozóiknak. 4 óra buszút során, Franziska egy német csaj mellett ültem, akit eredetileg a lengyelek ismertek spanyol óráról. Kegyetlen megizzadtam, angolul perfektül beszélt tehát nem volt akadály, hogy pár szót beszélgessünk és ne legyen olyan hosszú az út Granadáig, hát, így még hosszabb lett kb. 1 órával, érzésre. Első nap miután szálláshelyünkön lepakoltunk félórás gyalogtúránkra indultunk a belváros felé, ami semmi extra, majd szenzációszerűen, viszonylag hirtelen elértük a centrum határába, ahol egy Mór-jellegű kapu állt.
Eddig rengeteg fotót készítettem, és most mikor elővettem a gépet hihetetlen üresség töltött el, a városi látványosságok fotózgatásának gondolatára, ami eddig olyan jól ment, hogy féltem, mi lesz. De hamar megnyugodtam mert átérve a kapunk a Calle Elvirába lépve, igazi Istanbul-i nosztalgia fogott el. Kebab árusok végtelen sora, teázó arab árusok és bazárok, mindez igazi lepukkant környéken. Belül az ima idején Isztambul utcáira ömlő vallási énekeket hallottam... Mindeközben itt-ott egy tapas bár, vicceskedő, egyen ruhába öltözött, cadizi carnaval-ra emlékeztető éneklő kora-délután-már-kicsit-részeg (milyen jó is az néha) embercsoportok. Kezdtem megszeretni Granadát, majd mikor kiderült, ha szimplán kérsz egy sört, kapsz mellé tapast. Igazi jóság, ettünk is egyet Malwina-val( lengyel csaj) meg Franziska-val akiknek nem ízlett így inkább 14 euroért toltak egy pizzát mikor én a második tapasbárból kijövet, jó kis paella (ráadásul nagyobb adag, mint itt Cadizban) meg 2 sör után a helyi fenegyerekek hangulatában csatlakoztam kis csoportunkhoz, ami Malwina, Agata (másik lengyel csaj) és 2 látogatója (egy a bátyja), valamint Franziskából állt. Ittam egy kávét velük aztán folytattuk tovább a városnézést. Kívülről megnéztük az óvárosba suvasztott óriás catedrálist, nincs semmi tér mellette. Erről mondott is valamit Alvaro az ERASMUS-Instruktorunk de elfelejtettem. Wikipédia. Aztán a bazárban is jártunk egyet, majd fogyasztottunk egy teát egy Teteríában, ami pont olyan mint egy Török-Shisha bár, több féle finom tea, turkish delights, meg persze a vizipipa ami vár. Jót fogyasztottunk, mert a Alvaro megvendégelt bennünket. Aztán felmentünk Albaicín dombjára, ahol utunkban akadt egy Hang-drum-ozó arc, hogy megnézzük az Alhambrát meg mögötte a Sierra Nevadát a naplementében. Ekkor már annyira fotóztam mindent, hogy belógtam egy terasszrű nyitott burzsuj étterembe is, ami a hegyoldalba épült, hogy még jöbb képeket készíthessek. A narancsvirág tea kiadta az ingert és mivel étteremben voltam betértem a jelzés nélküli mellékhelyiségekbe, ahol sikerült rányitnom egy gazdag öreg turista nőre aki pánikszerűen felállt a vécéről, hogy visszahúzza a félig nyitott ajtót. Remélem a sokktól de a látványra nem emlékszem szerencsére, azért para volt szegény ő is azért. Ezek után kicsit visszavettem a fényképezgetésből. Este Erasmus parti volt az Albaicínen egy fasza jó elhelyezkedésű helyen a város másik végében. Britney Spears - Baby One More Time-ra ropták, amit szerencsére egyikünk sem bírt de legalább olcsó volt a tequila. Agata bátyjával termeltünk párat azt hazamentünk, hogy azért pihenjünk is az Alhambrára.

Vasárnap: Alhambra, 6 óra séta a palotakomplexumban, 4 liter víz meg egy fehércsokis magnum. Az Alhambra tulajdonképpen a Mór majd Spanyol uralkodók erőfitogtatásának lenyűgöző öröksége, tobb palota, egy királyi akadémia, illetve templom melyet az ókori mór falak közt találunk. A mór Nazarí dinasztia uralkodói által emelt 2 palota talán a leggyönyörűbb a belső kertekkel, medencékkel, szobrokkal arab jellegű domborművekkel, csak éppen napi egyszer lehet bejutni és akkor is tömeg van de megéri mindenképp. Hazafele hulla fáradtan Alvaroval és 3 mexikói gyerekkel Alvaro kocsijában utaztam ami csak eddig hangozna jól. Valójában Alvaro fél órát késett a buszhoz képest mert 90-100-al bírtük tolni a kombi S40-es volvot az autópályán, miközben valós alapokon nyugvó, kitalált keménykedő, csajozós történeteket mesélt nekünk kisebb hatásszünetekkel megnyújtva az élményt.

Tombol a nyár továbbra is a héten meg elkezdődött a generál sebészet gyakorlat. Alvaro fuvara után koránkelés megint, a séta a parton helyett jó, hogy a buszt elértem.
Búcsú El Jefétől, egyúttal a grupo diez tagjaitól (Encarnitól és Anatól, akik a legjobb arcok voltak segítettek mikor a spanyol nem ment annyira, Pablótól és Sofiától a kis tanulógép pártól, és a többiektől) Új csoporttársaim vannak. Egy Almeríai spanyol csaj, Tatiana aki itt tölti a hatodévet rendes, türelmes, amikor spanyolul próbálok beszélni, egy helyi belőhetetlen korú öregarcú láncdohányos nő, meg egy német srác. Hétfő semmi extra de ma műtőben voltunk mind, amúgy külön orvosokat követünk. Feszült csönd volt a teremben, nem az a magnóhallgatós nyugodt, néha csendben poénkodós a beteget tiszteletben tartó hangulat. A vezető sebész az osztályvezető helyettes vagy ilyesmi lehet, még nem vágom teljesen, folyamatosan elégedetlenül cümmögött és válogatott szidalmakkal (már sokat megértek, annyi biztos jó nagy paraszt volt)  fenyítette, alázta a műtősnőt, mert nem volt elég gyors és sosem tudott rájönni éppen mire gondol, amitől a hangulat csak feszültebb lett.
Igazi sebész az öregebb fajtából, vagy a kezdődő demencia miatt erősödnek bizonyos személyiségvonásai. Nem tudom de szerencsére úgy néz ki nem kell majd vele lógnom a gyakorlat idején. A német srác amúgy normális úgy néz ki, egy dolgot leszámítva, hogy folyamatosan bosszúsan mormogott magában, mint valami felbőszült kobold, ami eleinte vicces volt a feszült csendben de aztán már csak a cümmögés maradt, meg a műtőssegédek vére és izzadsága, miközben a főnökhelyettes gondolatait próbálták kitalálni.
Tanulnom is kell lassan, megint a múltheti parahullám, úgyhogy a frizbi mellett viszek a partra szülészet tankönyvet is.